Halihóóó, még megvagyok... Csak utóbbi időben vagy kedv, vagy idő, vagy iklet, vagy gép, vagy valami épp nem volt, vagy épp "eccerre" egyik sem. A hivatali laptopról meg nem tudok írni, mert nem tudom a saját jelszavamat a bloghoz xD Ha ez "eccer" innen letörlődik, akkor game over....

Szóval hol is kezdjem... most is úgy kb 5 percem van, mindjárt indulok az ovikába, a Háromévesemért. Mert ugye közben megünnepeltünk ám egy szülcsinapot.
Anya története az úúúúgy van, hogy közben kiderült, a régi dolog újult ki, és egyelőre nem műthető, mert rossz helyen van és nagy. A kezdeti sokkhatás és pánik és minden után, kissé lenyugodva túl van az első adag kemon (én csak koktélnak hívom), ami úgy tönkrevágta a vérképét, hogy a hétvégét pl kórházban töltötte, aholis vérplazmát(!) kellett kapnia. Közben egy természetgyógyásszal is felvettük a kapcsolatot. Nem tudom, ki mit gondol róla, az én véleményem az, hogy amikor az ember élete a tét, akkor mindenbe kapaszkodik, amibe tud. Ha csak annyit segít, hogy elegendő lelkierőt ad, már az is rengeteg. De ha tényleg valóra válik, amivel kecsegtet, hát akkor aaaaaz... :) Szóval küzdés van, ezerrel. Nagyjából az erőmet felemészti az, hogy pozitívan gondolkodjak.

Eszterlánc jól van, túl szülinapon, apróbb betegségen, most éppen jégvarázs-bűvöletben, így tavasszal xD és alig várja hogy végre fagyizhassunk :)
Most mennem kell érte, igyekszem jönni hamar, nem csak hónapok múlva. Pusszantááás!!!