Még tartozom egy Lepkés beszámolóval... ma épp két hetes az élmény, és nem mondanám, hogy kihevertem....
Ugye azon a héten hétfőtől vasárnapig minden este volt előadás... a rajongók pedig minden nap kaptak egy kis videót, kedvcsinálónak. Teljes extázisban telt a hét, és volt olyan nap, amikor azt mondtam, biztos kell ez nekem??? és azzal szerencsére csak a helyszínen szembesültem, hogy az első sorban fogunk ülni :)
Pedig én aztán felkészült voltam... tudtam, miről szól, elolvastam a könyvet, milliószor megnéztem a trailert, szóval azt gondoltam, tudom, mire számítsak... hát nagyon nem jöttek be a számításaim... az első sorból olyan szinten beszippantott a sztori, ahogy még soha... annyira közel volt, hogy a félelem és szorongás mellett sem tudtam elvonatkoztatni attól, hoyg ott áll előttem, én pedig a lábai előtt (szerencsére csak) ülök (és nem heverek)... A pszichotriller az eléggé találó megnevezés, tényleg volt, hogy féltem Tőle... de azért amikor kupáncsapta Miranda az üveggel, és "vérzett", hát akkor nagyon de nagyon tudtam sajnálni...
A történet rövid, és nagyon nincs benne hepiend... én nem jártam még így soha, hogy ennyire ne tudjak visszatérni a valóságba... a tapsrend alatt sem tudtam önfeledten örülni, és ami rám nem jellemző, nem voltam csacsogós kedvemben utána... és nem biztos, hoyg akarom látni valaha még... na persze nem a Zolit, csak a darabot :)

Még akkor sem voltam teljesen magamnál, mikor kijött hozzánk... összesen öten vártuk, ebből három a mi bandánk volt. Kilépett az ajtón, én álltam legközelebb, és köszönt hogy "Hello!", hatalmas mosollyal. A másik hölgyet leráztuk hamar, könyvet íratott alá, aztán lecsaptunk rá. Aláírattam az előző héten készült képeket, arra még menedzser Orsi is odalépett, hogy hol készült (mert közben egy csapat vendég várta Zét, velük jött ki az ajtón,de Őt nem nagyon zavarta) Megbeszéltük az élményeket, a Tanító nénim az operettes történetről faggatta, nagyon őszintén elmondta, hoyg neki is hiányzik, de ott nem volt meg az a szabadság, ami most. Komolyan, mint régi ismerősök dumcsiztunk, hihetetlen jóóó volt.... s igazából minden elismerésem, hogy azután, amit a színpadon művelt, ilyen önfeledten tudott mosolyogni... nekem végig görcs volt még ekkor is a gyomromban...
Azt ugye nem kell mondanom, hogy két élmény után, ilyen rövid időn belül, mekkora elvonási tüneteim vannak... már két hete...:D :D :D